Rotoruából egy óra alatt átrepültünk a déli szigetre (már egész otthonosan mozgok a Christchurch-i reptéren), ahol átvettük a lakókocsit, aztán vártunk Mónira és Cathalra, hogy ők is befussanak Sydney-ből. A terv szerint 11 napot töltünk együtt, ami alatt két autóval furikázunk körbe: a miénk a nagyobb, összkomfortos, az övék inkább csak alvásra jó, de mindenki beteheti a sörét a mi hűtőnkbe. Amikor megjöttek, elindultunk az első állomás, a Lake Tekapo felé. Christchurch környéke sík, sok zöld mezővel és napsütéssel, a Lake Tekapo viszont gleccsertó a hegyek között. Egyre felhősebb és hűvösebb lett, ahogy mentünk felfele, de amikor odaértünk, a lemenő Nap pont áttört az esőfelhőkön, rózsaszín párát terítve a dombokra és szivárványt rajzolva az út fölé.
Nem hittük volna, hogy ennél is lehet szebb, amíg meg nem láttuk a tavat. Tiszta kéken nyújtózott a havas hegyekig, a felénk eső partján pedig a fenyők és a nyírfák alatt kék-rózsaszín-fehér virágok egész erdeje borította a talajt. Szóhoz sem jutottunk, olyan gyönyörű volt, pedig ez még csak este volt, felhős időben; másnap reggel kisütött a Nap. A tó ciánkékre váltott, visszatükrözve az eget, körülötte pedig a zöldfüves domboldalon vadrózsa nyílt és annyi nyuszi ugrándozott mintha húsvét lenne, nem karácsony. Ilyen szépet elképzelni is nehéz. Futás közben megcsodáltam kora reggeli fényben, aztán amíg a többiek sétáltak, Orsi meg én elmentünk egy tónéző lovastúrára. A lovak békésen ballagtak velünk (kivéve Orsié, az ő lovának egyéni elképzelései voltak, de hugicám megregulázta), lehetett fényképezni a kacsákat, a hullámzó füvet, virágzó bokrokat, kék tavat (attól ilyen hihetetlenül kék, hogy a fény megtörik a vízben lebegő kőporon, ami a gleccserből olvadt a vízbe).
Az idillt csak a túrára a szülei által elhurcolt, lovaktól rettegő kislány időnkénti sikoltozása törte meg, miszerint ő moströgtön meghal (pedig még volt egy nap a világvágéig). Végül mégis mindannyian túléltünk, és a délutánt napozással-fürdéssel töltöttük (a tó 13-14 fokos, vagyis kicsit bele lehet menni). Estére átgurultunk a Mount Cook melletti táborhelyre (én vezettem! baloldalt, manuális váltóval, jobbkormányos lakókocsit!), ahol újabb szépséges naplemente várt ránk, ahogy a rózsaszín felhők átbuktak a Mount Cook csúcsán. Zárásként még megnéztük az Edmund Hillary múzeumot is (nem tudtam, hogy Hillary új-zélandi volt, se azt, hogy 2 méter magas), aztán gyönyörű napunkkal eltelve elvackoltunk a lakókocsiban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése