Noha kísértő, hogy a Balaton Soundra asszociáljunk, a Milford Sound nem fesztivál, hanem egy földrajzi tájékozatlansággal elnevezett fjord. Ugyanis minden olyan völgy, amit tengerbe befolyó gleccser hozott létre, fjordnak nevezendő, ha nem akarjuk a geográfusokat kétségbe ejteni, míg "sound"-nak kizárólag a folyó vájta kanyonok tölcsértorkolata hívható. A félreértés valószínűleg onnan, hogy az első telepesek nem norvég földrajzszakos egyetemisták voltak. Ami a maorikat illeti, ők eleve nem hiszik el a gleccseres dajkamesét: szerintük egy isten hasította ki a völgyet a baltájával. Akárhogy is, most ott van, Te Anau-tól kb 150 km-re, és gyönyörű.
Lakókocsinkat ehhez a túrához turistabuszra cseréltük, nem is akármilyenre: spéci BBQ Bus-ra szálltunk, ami azt jelenti, hogy ebédidőben megálltunk egy virágtengerben kanyargó patak partján, és körülültük a buszvezető rögtönözte barbeque-t (nagyon finom volt). Amíg sült a hús, lehetett sétálni a környező elvarázsolt erdőben. Bükkök, páfrányok, fenyők, pálmák vegyesen álltak, mind sűrűn benőve mohával: az egész erdő olyan smaragzöld volt, hogy káprázott tőle a szemem. Mi már itt is boldogan elbámészkodtunk volna egész nap, de a buszvezető hajtott minket tovább Milford Sound felé. Végül átértünk a hágón, és elénk tárult a hatalmas gleccservölgy. Ez Új-Zéland egyik legcsapadékosabb régiója, "négyből öt nap" esik az eső, és a meredek, sziklás hegyoldalról olyan gyorsan rohan le a víz, hogy időnként falavinákat indít el (a vékonyka talajban egymás gyökereibe gabalyodott fák lerántják egymást a hegyoldalról). Persze sziklák is gurulnak, télen pedig hagyományos hólavinák torlaszolják a völgyet. Legutóbb két hete volt kőomlás, még láttuk a nyomait, de már szabad volt az út. Amikor megérkeztünk a tengerszintre, járművet váltottunk: hajó vitt minket tovább a fölénk magasodó hegycsúcsok között.
Gyönyörűen sütött a Nap, a tenger sötétkéken fodrozódott. Kétoldalt hatalmas sziklák emelkedtek, sűrű őserdő nőtte be őket és vízesések zúdultak le az oldalukon. Ráadásként egy helyen fókák sütkéreztek a napos köveken, ránk sem hederítve; azt sem tudtuk, merre fényképezzünk. Csodálatosan szép hely volt, ehhez hasonlót sem láttam még. Elképesztő ez az ország, szinte félvállról gyönyörű: itt természetes, hogy minden erdő, tó, útkanyarulat, a színek, a fények tündérszépek, én viszont nem tudom levakarni a fényképezőgépet az orromról és a vigyort a képemről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése