Yellowstone és Izland mellett Új-Zéland a világ harmadik nagy geotermikusan aktív régiója, Mordort sem véletlenül költöztették ide. Rotorua környékén egymást érik a gőzt köpő, kénköves nemzeti parkok (mindegyiknek megjegyezhetetlenül hosszú maori neve van), ezeket derítettük fel az elmúlt két napban, a lightostól haladva a hard core felé. Az elsőről, Waimangu-ról nekem még a Virágzó Völgy jutott eszembe: sok-sok páfrány, virágzó manukabokrok, rózsaszín mályva és aranysárga akác nőtték be a völgyet és a szépen kéklő tavacskák partját. A meglepő az volt, hogy a kékellő tengerszemek enyhén gőzölögtek, és közelebb menve az is látszódott, hogy finoman bugyborékolnak, a parti iszapra pedig kirakódott a kénes só. Mégsem a tipikus erdei tisztás... A víz ráadásul letális Széchenyi-fürdő szagot is árasztott, még nagyobbá téve a kontrasztot a virágzó erdővel. Az egyik percben az ember egy normális erdei úton sétál, zümmögnek a méhek, majd a következő kanyarban elborítja a kénköves köd, és az út melletti sziklákon meggrillezhetné a steaket vacsorára (lehet, ezért hagyományos maori étel a kövön sütött hús?).
A virágzó "szoft" gejzírpark után következett a level 2, a Waiotapu National Park. Itt már sárgára és rozsdabarnára színeződött sziklák, sőt, rozsdaszín mohával borított fenyők uralják a parkot virágok helyett, a tavak pedig vulkáni hamutól feketék vagy kéntől rikító sárgák. A fő látványosság itt azonban mégsem a füstölgő talaj, a sarat pöfögő katlanok, vagy a 80 fokos vízesés, hanem Lady Knox őkisasszonysága, a környék legnagyobb gejzíre. Mivel magától kissé szeleburdi a hölgy, nem olyan pontosan tör ki, mint az Old Faithful, a turisták kedvéért megrendszabályozták, minden napra egy kitörést időzítve. A kitörés katalizálása egyszerű és nagyszerű (még a környékre fakitermelési munkára rendelt fegyencek kísérletezték ki száz éve): szappant kell dobni a kráterbe. Így a kétkamrás gejzír felső felében lévő 90 fokos víz felbuborékosodik, csökken a nyomása, és az alatta lévő 170 fokos ki tud emelkedni - nyáron 10-15, esős évszakokban akár 20 méter magasra.
A napi fizikalecke után még eggyel közelebb merészkedtünk a kénköves pokolhoz, szó szerint: következő állomásunk maga a Hell's Gate volt. A vonzó nevet G B Shaw adta utunk harmadik parkjának. A maorik eredetileg Hurutini hercegnőről nevezték el, aki bevetette magát az egyik kráterbe, mert a férje nem volt vele elég tisztelettudó (furi Új-Zélandi prefeminista mozgalom lehetett). Nem szép halál, mivel a tavak többségében fekete sár bugyog, Shrek és Fiona valami hasonló helyen lehettek nászúton. Orsival mi is kipróbáltuk a sárfürdőt, persze nem a halálos verziót: a túra végén bele lehetett ülni egy iszapos és/vagy egy kénes medencébe a helyi open-air spa-ban (csak annyira volt spa, mint egy cserkésztábori zuhanyzó, de a sár volt az igazi lényeg). Csúszós-iszapos-szagos vízben fürdeni elég dagonyázós élmény, de állítólag nagyon egészséges. Számunkra az egyetlen érzékelhető hatása az volt, hogy Orsinak megfeketedtek a fülbevalói.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése