Második Hanoi-i napunkat teljes egészében a városon kívül töltöttük: elautóztunk a Halong öbölbe, megnézni, merre süvített motorcsónakjával Pierce Brosnan a Tomorrow never dies-ban, mint ifjú és snájdig James Bond. A Halong öblöt minden magára valamit adó turista megnézi, akit Hanoiba vet a sors: szép, híres és csak 150 km-re van a várostól. Vagyis négy órára. Reggel persze mi is azt hittük, hogy ez csak két óra, de mivel 60 km/h átlagsebességet nyomtunk a motorokkal, turistabuszokkal, tehenekkel és iskolás gyerekekkel népes "gyorsforgalmi" úton, csak délre jutottunk az öbölbe. Ott viszont már sütött a Nap és villámgyorsan fel is pateroltak minket az egyik hajóra. Volt miből választani, a kikötő zsúfolásig tele volt turistahajókkal, amik sorban futottak ki, mint egy fehérre mázolt tevekaraván. Mindegyik hajó fehér: mint megtudtuk, ez egy tavalyi kormányrendelet, előtte sokszínűek voltak, de az Imázsközpont kiadta az ukázt, hogy idéntől csak fehér színű hajók hagyhatják el a dokkot. Kincstári ízlések és pofonok. Persze a szabál az szabál, így a mi hajónk, a Halong Dream is fehér volt. Besoroltunk a karavába, megtekinteni a (másik nevén) Leszálló Sárkány Öblét: a régi legenda úgy tartja, hogy a folyóból a tengerbe bemászó sárkány barázdákat húzott a földbe a farkával, amik aztán feltöltődtek vízzel. A geológusok ezzel szemben azt mondják, hogy a régió vetődéssel kialakult mészkőhegységekből áll, amiket többször is elöntött a tenger, mostani állapotuk szerint derékig. Ki-ki higgyen, amiben akar.
Az öböl mindenesetre tényleg szép: a szigetecskék majdnem érintetlenek, mert senki nem tud ilyen meredek falakon lakni, így zöld dzsungel borítja az összeset. A szigetek között viszont, meglepetésemre, igenis laknak: afféle úszó házak, sőt egész faluk vannak a csendesebb öblökben. Az itt lakó - főleg halász - emberek a hajókon élnek, főznek, és az úszó falu iskolájába járatják a gyerekeiket; az idősebbek tán nem is jártak soha a szárazföldön. A motorcsónakok (és James Bond) megjelenése előtt az őslakosok vitorlás dzsunkákkal közlekedtek, ami ennyi sziget között szép kihívás lehetett a forgolódó szélben. Hajóztunk kicsit, bámészkodtunk, aztán kikötöttünk egy cseppkőbarlangnál. Cirka ötven éve fedezte fel egy halász, mikor valami majmot üldözött, és aztán annyi turistát hozott ide, hogy hajótársaságot alapított a pénzből. Az állam nem is tudott az egészről a '90-es évekig, akkor viszont rögtön lenyúlta a businesst és feltárta a barlangot. Jót is tett vele meg nem is: a barlang tényleg gyönyörű, és most többet lehet belőle látni, viszont a cseppkövek immár színes égőkkel vannak megvilágítva, Disneyland-stílusban. Az eredmény elég érdekes volt, volt, és illett az általános Halong-hangulatba: szép táj, a turizmus által túlpörgetve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése