Reggel frissen gyorsan pattantunk, mert már várt az
idegenvezető hölgyemény, hogy bemutassa nekünk Bangkok csodáit. A piacon
kezdtük, ahol a hagyományos zöldség- és gyümölcskínálat mellett rengeteg volt a
virág. Az árusok jázminból, banánlevélből és rózsaszirmokból fűztek koszorúkat,
amiket jéggel tartottak frissen, valamint egy hetekig eltartható gömböcvirágból
készítettek bonyolult építményeket. Az előbbiek esküvőkor használatosak, az
utóbbiak pedig főleg temetésen jönnek jól, errefelé a holttestet ugyanis egy
hétig pácolják a ravatalon. A következő állomás a hatalmas Fekvő Buddha szobor
volt. A legenda szerint Buddha egy hegyi óriást lenyűgözend növelte meg magát
átmenetileg. Sikerült impresszív méretet öltenie, a szobor legalábbis hatalmas,
alig fér a köréépített szentélybe. Bár minden turista lelkesen fotózza, nekem a
szobornál sokkal jobban tetszettek a hihetetlenül finoman megrajzolt és
arannyal kontúrozott festmények a falon, valamint az ajtókon és a Buddha talpán
látható gyöngyházmozaikok.
Kívül, a szentély körül egész stupapark található,
valamint egy afféle szabadtéri orvosi egyetem: különböző masszázstechnikákat és
jógapózokat ábrázoló rajzok és szobrok vannak a komplexum kertjében, amikből
több száz éve bárki tanulhat, aki eljön idáig - meglepően felvilágosult. A
stupák itt nem olyanok, mint Nepálban: míg azok fehérek és viszonylag
egyszerűek voltak, az ittenieket cserépdarabokból kirakott minták borítják. A
szentélyépületeket üvegmozaik és arany díszíti, szintén jóval hivalkodóbb a
nepáli fa- és kőfaragásoknál.
A legdíszesebb a következő állomásunk volt, a
folyó másik oldalán álló Hajnaltemplom, egy óriási, több százezer cserépdarabbal
díszített épület. A törött teáscsészék és tányérok bedolgozásának ötlete
állítólag onnan jött, hogy a Kínából hajón importált porcelánok közül sok
darabokban érkezett meg. A Kínával való élénk kereskedelem további bizonyítékai
a mindenhol látható kőszobrok, amelyek egykor ballasztként kerültek a selymet szállító
hajókra.
Ma ezek a kőkatonák, sárkányok és sellők a stupák bejáratát őrzik,
buddhák és szerzetesek aranyszobrainak társaságában. Megtudtuk, hogy utóbbiak
közül csakis azok a slank, nagyfülű alakok számítanak Buddhának, amelyikeknek
van hajuk és a fejük tetején ott a megvilágosodás lángja. A kövér, kopasz kis
alak, amit otthon lehet kapni a kínai boltban, valójában nem Buddha: ő egy
szerzetes, aki régen zavarbaejtően hasonlított Buddhára, ezért elkezdett
plasztikai műtétért imádkozni. Meghallgatásra talált, így lett kövér, kopasz és
boldog. Felmásztunk a Hajnaltemplom majdnem függőleges lépcsőin, megcsodáltuk a
falba épített teáscsészéket és a kilátást, aztán leereszkedtünk vissza a
komphoz. A hajó majdnem olyan kalandos, mint a tuk-tuk: a kamionmotorral hajtott
longboatok és úszóház-szerűségek magas, össze-vissza futkározó hullámokat
vernek az amúgy nem túl széles folyón. Régen, még a metró és a motortaxik
előtt, a közlekedés főleg a csatornákon zajlott Bangkokban, de mára már egyre
többet temetnek be és inkább utakat építenek. A maradék csatornákon turistákat
hajóztatnak, a helyiek pedig mosnak benne vagy horgásszák a nyüzsgő halakat.
A
parton a száradni kiakasztott színes gatyák mellett zászlók is lógnak minden
házon: a thai piros-fehér-kék (nemzet-buddhizmus-királyság) és a királyi sárga.
IX. Ráma amúgy 65 éve uralkodik töretlen népszerűségben, lazán lepipálva ezzel
Erzsébetet. Hamár ennyi szó esett az uralkodóról, következő célpontként a
palotába vezetett az utunk. Érdekes módon amíg a szentélyekbe elég volt egy
vállkendő, a palota külső udvarának megtekintéséhez hosszúnadrágot és pulóvert
kellett húzzak a negyven fokban. Így is megérte: benn fantasztikusan gyönyörű
festett-aranyozott mozaikkal díszített csillogó épületek, stupák és szobrok
hada fogadott minket. A bejáratot őrző zöldarcú démonkirályon és az ötfejű naga
kígyón túljutva megtekinthettük a Smaragdbuddhát. A 66 centis szobor egy
óriási, aranyozott tikfatrón tetején csücsül egy szentélyben, ami vetekszik a
Sixtusi kápolnával. Őbuddhasága valóban zöld, noha jáde és nem smaragd.
Aranyruháját évszakonként váltják; most monszunszerelésben volt, de van nyári
és téli szettje is, a király vagy a trónörökös öltözteti mindig, nagy ceremónia
kíséretében.
A szobrot valahol Észak-Thaiföldön találták, véletlenül: a villám
belecsapott egy szentélybe, amitől egy ronda stukkóbuddha leugrott az oltárról
és eltörte az orrát, felfedve, hogy kérges gipszkülseje csinos jádebelsőt
takar. Mire mindezt megnéztük, én kicsit rosszul lettem a melegtől a
pulóveremben. Szerencsére az utolsó program, az Aranydomb, frissítőbb volt: ez
egy mesterséges kupacra épített, aranymozaikkal borított stupa, amit virágos
bokrok, vízesésben fürdő Földanyák, szerzetesforma kertitörpék és szárnyaslábú
nőalakok kellemesítettek. A szentély Buddha-hamvakat őriz, bár azt persze nem
lehet látni. Meg lehet viszont kongatni a gongokat (minél hangosabban vered,
annál több szerencsét hoz) és megtekinthetők a buddha-szobrocskák, amikre a
hívők leheletnyi aranylemezkéket ragasztanak, remélve, hogy Buddha meggyógyítja
azt a testrészüket, amelyikre a lemezt nyomták.
Ezek aztán különlegesen szép
látványt nyújtanak, ahogy a szobrok körül libegnek a szélben. Hazafelé megint
bekerültünk a csúcsforgalomba, ezért másfél óra volt, mire elvánszorogtunk a
hotelig, de még nem rogytunk össze: feltétlenül meg akartuk tekinteni ugyanis a
Cabbages & Condoms éttermet. A név onnan, hogy a tulaj kezdte anno elsőként
népszerűsíteni a fogamzásgátlást Thaiföldön. Az étterem mestersége címere: a
színes lámpák mellett kotonokból épített szobrok, óvszerlufik és egyéb
gumiszuvenírek hangulatosítják az enteriőrt. Az amúgy diszkrét és királyfélő
thai népség fővárosában váratlan meglepetésként hatott a lényegretörő
dekoráció: emlékezetes befejezése volt a napnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése