Épp amikor harmadjára próbáltam pozíciót változtatni, hogy a kényelmes fekvés illúzióját keltsem a bangkoki reptér fémszékein, miközben mellettem egy hölgy a hajcsavaróit tekerte be, megjött a várva várt sms: apám is épségben landolt, hamarosan találkozunk! Mikor előkerült, elindultunk a hotel felé, ami számomra maga volt a luxus netovábbja: meleg víz, wifi, légkondi, miniszappan és sehol egy csótány. Sokáig mégse maradtunk: miután kiörültem magam, elmentünk sétálni, utcai árusok között szlalomozva nem létező járdákon és átláthatatlan kereszteződésekben a hotel környékén. Este messzebbre merészkedtünk: felfedezői kíváncsiságtól hajtva a helyi Chinatownba mentünk vacsorázni.
Az izgalmakat fokozandó tuk-tukba (motoros bringóhintóra hajazó közlekedési eszköz) szálltunk taxi helyett. Bepréselődtünk a vászontető alá, és a tuk-tuk kilőtt a forgalomba. Ha volt is rajta indexlámpa, a sofőr biztos nem használta, kiszámíthatatlan gázfröccsökkel ugrált sávról sávra. Ijesztő hatékonysága ellenére is lépésben haladtunk a két-három perces piros lámpákkal és energetikusan hadonászó rendőrökkel hiábavalóan szabályozni próbált esti csúcsforgalomban. Thaiföld autóparkjának 70%-a bangkoki rendszámot visel; a forgalomból úgy tűnt, mindet használják is, és néhányan vidékről is feljöttek. Az egyetlen hatékony közlekedési eszköz ebben a városban a motor; motortaxik is vannak, de azt nem vállaltuk be. Inkább ültünk a tuk-tukban, nézelődtünk és nyeltük a kipufógázt közvetlen közelről, míg végre megérkeztünk a kínai negyedbe.
Megérte a szénmonoxid-bevitelt: igazi pezsgő, zsúfolt, zajos, színes-szagos ázsiai belvárosba kerültünk. A járdát elfoglalták az éttermek és a boltok, a leállósávot pedig az utcai árusok. Akinek bírja a gyomra a magas kosztartalmú ételeket, vehetett gránátalmát, mangót, jackfruitot, grillezett halat, bébipolipot, rántott csirkét, tán még kutyahúst is a gurulós kocsikról. A közértek is vad választékot kínáltak: szárítotthal-ropi, aszalt tamarind, algachips és egyéb, azonosíthatatlan csemegék. A várható bélbetegségek kúrálására rengeteg patika kínálgatott teákat, szárított virágot és terméseket, haranggyümölcsöt, gombákat, patkányfarkat. Miután kinézelődtük magunkat, beültünk egy higiénikusnak látszó kínai étterembe és elvesztünk a furcsa kínálatban. Apám végül maradt a biztonságos rántottcsirkénél, de én megkóstoltam a madárfészek-levest, a párolt fafülgombát, a rákollót és a tápiókát. A legizgalmasabbnak a leves hangzott - elvileg madárnyálból készült fészket oldanak fel a főzővízben - de az eredmény tisztára olyan volt, mint egy enyhén aszpikos csirkeaprólék-leves. Egy illúzió halála.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése