Szülinapi csajparti

Szombaton egy ír lány, Anna érkezett Brisbane-ből a jógaközpontba. Úgy látszik, a horoszkópom vagy vércsoportom vagy valami arra ítél, hogy szeressem az Annákat, vele is hamar összebarátkoztam. A jófejsége aztán külön motivált (nem csak engem), hogy valami jó programot találjunk ki, amikor kiderült, hogy születésnapja lesz. Addigra valahogy úgy esett, hogy egy házaspárt kivéve huszonéves lányok maradtunk csak a táborban, hatan: csajparti volt tehát kilátásban. Azzal kezdtük, hogy a szülinap előestéjén elmentünk vacsorázni a két hét tapasztalata alapján legjobbnak ítélt étterembe. Azon felül, hogy isteni volt a kaja, nagyon hangulatos hely, egy hajóformájú bár a domboldalban, a tengerre néz és este szépen ki van világítva. A vacsorára várva remekül szórakoztunk: pikáns zumba- és jógaélményeinket osztottuk meg egymással (egyes oktatók megjegyzései a kígyóbűvölésről és mágneses mezőkről mindannyiunkat képesek kibillenteni meditatív gondolatainkból). Innen kiindulva csak egy ugrás volt Madigan beszámolója első és egyetlen zumbaórájáról, valahol egy Sohó negyedbeli bárban, ahol együtt ropták filippínó sarkangyalok magassarkúban és pezsgésre vágyó háziasszonyok tréningnadrágban a hétfátyolra érdemes, de mégis férfi oktató felügyelete alatt. Lánybuli a javából, valóban. 

 Másnap folytattuk: Madigan vezetésével újabb csónaktúra indult, ezúttal azonban szigorúan napon fetrengési céllal. A csorba fogú gondolásra bíztuk magunkat, aki több szigetre is elvitt minket, katlanokba hajóztunk be és szorosokon pöfögtünk át felbámulva a tornyosuló, liánborította sziklákra. Végül megállapodtunk egy mesei és teljesen üres öbölben, ahol az emberi kéz egyetlen lábnyoma egy jópofa bambuszhinta volt. Addig lubickoltunk, amíg az apály beálltával a tenger el nem hagyta az öblünket, felfedve az oldalvást menekülő rákokat. Ekkor kilábaltunk a hajóhoz és újabb szigetet hódítottunk meg, ezúttal inkább Tarzan, mint Jack Sparrow stílusban: a következő öbölben ugyanis hatalmas mangrovék nőttek, kb ötméteres léggyökereket lógatva, amiken szuperül lehetett lengedezni. Miután kikalózkodtuk magunkat és testületileg leégtünk, következett a szülinapi vacsora.

 Előző nap titokban szövetkeztem a szakács nénivel szülinapi torta készítése céljából. Nem volt egyszerű dolgunk, mert Anna se búzafélét, se cukrot nem eszik, szóval nem nagyon csinálhattunk neki hagyományos csokitortát. A hazai tejberizs-vonalon elindulva végül azt ötlöttük ki, hogy thai ragadós rizsből (rizs és kókusz) csináljuk az alapot és megpakoljuk ananásszal. Az eredmény egy nagyon szép süti lett, és még ehető is volt, minden fenntartásom ellenére - életem első cukor és tejtermék-mentes tortája. Főételnek sült halat, zöld curryt, háromféle salátát, rizst és földimogyoró-szószt kaptunk, amiből mértékletes jógázókhoz méltatlan adagokat tüntettünk el. Boldog utolsó nap és este volt, méltó ehhez a szuper táborhoz, holnap pedig vár Vietnám, egy újabb szelet a paradicsomból.