Bhaktapur

Ma reggel szinte rutinosan szálltam fel a Dervis Transz bhaktapuri járatára, hogy felderítsem Nepál régi fővárosát. Bhaktapur ma már csak turistalátányosság, kicsit mint Toledo Madrid mellett. A prospektus szerint, amit a belépeti díj fejében a jegy mellé kaptam (a város "open-air museum", vagy mi, levágtak 15 dollárra), Bhaktapur nemcsak a világörökség része, hanem a sok felújítás meg tatarozás eredményeképp Ázsia 10 legtisztább városa közé is beválasztották. Ez utóbbihoz valószínűleg vastagon meg kellett kenni az ítélőbizottságot (lehet, erre kellett a belépeti díj), ugyanis azon felül, hogy szemét és kecskék hevernek szanaszét szabadon az utcán, a városlakók, demonstráland, hogy Bhaktapur virágzó mezőgazdasági központ, az utca közepén rostálták a pelyvát. Mindenfelé nagy rizskupcok közepén álldigáló nőket lehetett látni, akik vagy lapos szalmatálakon szitálták át a szemeket, vagy az ősi egyiptomi módszerhez hasonlóan lapáttal hajigálták a levegőbe a rizst. 

Emellett persze vannak szép (és helyenként meglehetősen explicite erotikus) fafaragásokkal díszített szentélyek, kőelefántok és -sárkányok, és három-, négyemeltes pagodaszentélyek is - valóban van valami bennlakásos skanzen jellege az egésznek. Az erotikus faragványoknak - Kama Sutra 3D - háromféle legendája is van, mindegyik elég szórakoztató. Az első, hogy tudatlan hívők oktatására szolgált, olvasókönyv helyett (ehhez képest nálunk a katedrálisok üvegablakai pokolban égő bűnösöket ábrázolnak oktató céllal, khm-khm). A második magyarázat, hogy a fafaragások a muszlim betörések idején készültek: mivel a hithű muzulmánok utálják a szexet, a hinduk reménykedtek, hogy az ellenség elkerüli és ezért megkíméli az erkölcsromboló faragványokkal díszített épületeket. A harmadik lehetőség a kedvencem: eszerint a fajtalankodó hölgyek-urak-kecskék villámhárítóként szolgálnak. A villámlás istene a hindu mitológia szerint ugyanis egy szűz hölgyemény, aki kerüli a szeméremsértő ábrázolásokat, vagyis kevesebb eséllyel találja meg az efféle domborművekkel díszített épületeket. Lehet választani, kinek mi tetszik. Fényképeztem jobbra-balra, rostáló nőket, bronzkutyákat és kaméleonszerű szörnyeket tipró Buddhákat egyaránt (sárkányölő Szent György nepáli módra, gondolom). Amikor meguntam az idegenvezető szolgáltatásaikat ajánlgató "art studentek" hadát - ezzel a szöveggel vadásszák a turistákat - beültem egy kávézóba, és kipróbáltam a helyi curd yoghurtot, ami leginkább a török joghurtra emlékeztet, édes-savanykás és nagyon finom. A kulináris élményen felbuzdulván Kathmanduba visszaérve kicsit elragadtattam magam: kitaláltam, hogy ma lesz a napja, amikor a jaksajtot is kipróbálom. Ez utóbbi azonban csúfos kudarcba fulladt: a biztonságosan leplombáltnak tűnő csomagban lakó sajtkockák, amikre a hotel mellett szupermarketben tettem szert, kinyitva nemcsak porosnak, de kifejezetten penészesnek bizonyultak. Ennyit a gasztronómiai kísérletezésről: jobb, ha este merészségemet megbánva szépen visszavonulok a hotel penészbiztos éttermébe a sültkrumplihoz.