Rengeteg újat tanultam jógatémában amióta itt vagyok, és
egyre jobban élvezem. Egyértelműen a tanáron múlik minden, és az itteni négy
oktató, bár nagyon különbözőek, mind szuperek a maguk módján. Az első órámat
Kaya tartotta, egy madonnaszerű, nagyon csendes, Angliából ideszakadt
hippilány. Klasszikus jógaóra volt, olyan, mint otthon, csak abból a jobb
fajta, az összes fejen álló kutya meg ittas teve stb póz szépen elmagyarázva,
levezetve. Tetszett, de ilyenből nemhogy két hét, de valószínűleg két hónap sem
változtatna elkötelezett jógázóvá, nem volt benne semmi különös. Mégsem adtam
fel a csüggedést: a többiek, akik régebb óta voltak itt, azt duruzsolták, hogy
ez mind semmi, várjam meg Heather óráját.
Heather New Yorki amerikai, nem a
stresszes fajtából, sugárzó mosolya van és Kayával ellentétben nem csak
ászanákban profi. Ő tartotta az órákat az elkövetkező néhány napban, egyetemes
lelkesedésünktől övezve. Mindenkire külön odafigyelt, és ahelyett, hogy azt
fitogtatta volna, ő milyen nettül tud a fején pörögni, inkább egyszerű dolgokat
tanított, amiket a magamféle kripli is élvez. Ráadásul nem csak klasszikus
jógát mutatott, hanem tanultunk mantrákat és meditációs légzést is, valamint
jin és jang jógát: a jang a reggeli, energetikus, a jin az esti, nyugis
(meglepő, de tűzrőlpattant személyem a jint preferálja). Heather nem az az
elvont, köldöknéző fajta, tartott jazz és softrock zenére is jógát, amik
kifejezetten üdítőek voltak. Érdekes volt figyelni, hogy barátságos,
mindenki-kedvenc-nagynénije hozzáállása hogyan változtatta random idegenek
tömörüléséből barátságos, figyelmes, nevetgélő és egymást ölelgető
hippikolóniává a jógacsoportunkat. Ebbe a családias enteriőrbe érkezett meg pár
nappal később David, a jógaközpont tulaja egy hónap szabadság után. Alapvetően
nagyon is képzett jógi, és különleges, taicsivel feldobott órát tartott nekünk,
mégis sikerült kiváltania osztatlan nemtetszésünket kicsit kioktató modorával,
ami nagyon különbözött Heather tyúkanyó-stílusától. Negyven perces prédikációja
a "csak ászana jóga nem jóga" témában (amivel ugyan egyetértek egy hét
itt-tartózkodás után, de nincs rá szükségem, hogy valaki ilyen szuggesszíven
magyarázza) hippikolóniánk minden tagjánál kiverte a biztosítékot.
Noha nagyon
sokfélék vagyunk, egységfrontot alkotva sírta vissza Heather-t az új-zélandi
steward, a meleg sminkmester, az olasz divatmarketinges és a Los Angelesi
pszichológus. Heather azonban kapott néhány nap szabit és felszívódott valami
termálfürdő irányába, ahol tévé is van és követheti az Obama-Romney párharcot.
Már-már úgy tűnt, lombevő jógikból pletykás machbeti boszorkányokká változunk,
de végül a negyedik oktató, Akiko helyreállította a lelki békénket. Zsebkiadású
japán exbalerina, jelenleg jógaoktató, csakragyógyító reiki-mester és a tibeti
meditációs hangtálak szakértője, Akiko semmi perc alatt megszerettette magát
mindenkivel. Őszintén szólva én Davidet se bánom nagyon: először persze sokkolt
a flower-power béke után, de némi Szilvi-féle stresszlevezetést követően (az
első órája után hű Sauconymra kaptam és futottam egy órát a párás negyven
fokban) kellően relaxált állapotba kerültem ahhoz, hogy megbirkózzak a
dumájával. Ha pedig az ember a prédikációkat elengedi a füle mellett, az órák
tényleg nagyon jók: a taicsi jóga is
tetszik, a pranajamára (jógalégzés) pedig teljesen rákattantam. Összességében
nagyon élvezem az órák sokféleségét, az éneklést és a meditációt ugyanúgy, mint
a nyújtásokat, a légzőgyakorlatokat és a mantrákat, és izgatottan várom, milyen
lesz Akiko reiki-különórája holnapután.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése