Renjo Pass és a '70-es évek slágerei

Örömmel jelenthetem, hogy abszolváltam a harmadik hágót is, ezzel teljesítve a túratervet és meghazudtolva Bipint, aki, ha nem hindu lenne, biztos keresztet vetett volna, amikor két hete meglátott, előre fázva attól, hogy ezt a magashegyben járatlan nőszemélyt kell majd keresztülvonszolnia Nepál hegyes-völgyes tájain. Mondjuk az utolsó hágón tényleg nehezen toltam át magam, pedig nem volt olyan meredek, mint az első kettő. A Renjo "kétlépcsős": miután megmászik az ember egy meredek földcsuszamlást, egy serpenyőszerű katlanba jut, amit nagyon szép vörös sziklák vesznek körül. Ezután kiszemeli a legmeredekebbnek tűnő vörös sziklát nagyjából szemben, és arra is felmászik, az a hágó teteje. Engem nem csak a kéthetes fáradtság akadályozott a virgoncságban, hanem a náthám is. 5000 méter fölött amúgyis gyéresen van oxigén, és ha nem is tudom magamhoz venni orrdugulás okán, akkor négyzetesen csökkenek az esélyeim az életben maradásra. Dehát ez volt az utolsó hágó, csak nem maradhattam örökre a Gokyo tó partján. Utána pedig most már csak lefelé visz az út - hurrá!. A hágó után Lungde-ben éjszakáztunk, ahol a hangosan horkoló francia turistákon kívül semmi más érdekesség nem volt. Viszont Lungde táján kezdtem szövögetni az útvonalmódosító tervemet. Két plusznapot halmoztunk fel, amit elvileg itt kéne előgyelegnünk a hegyek között. Ha viszont kicsit megerőltetem magam a szervezéssel, lejuthatok a hegyről két nappal előbb, és akkor ahelyett, hogy már ismert tájakon unatkoznék, csinálhatok valami szebbet, jobbat, mást. Sokáig mérlegeltem, mert ha előbb megyek le, az némi ráfizetéssel jár, de aztán egyszerűen jött a döntés, érzelmi alapon. Ha arra gondoltam, itt kell kóvályognom Namcheban, elment az életkedvem, viszont arra az ötletre, hogy lemenjek, és csináljak még egy dzsungeltúrát, vagy átlátogassak a Kathmandu melletti másik városba,  széles mosoly terült el a képemen. Végül is semmit csinálni is pazarlás. Az új terv: 26-án repülök Kathmanduba, másnap dzsungelúra a Shiva puri National Park vízeséseihez, utána városlátogatás Bakhtapurba (valami történelmi város a szomszédban) és utolsó nap városnézés Kathmanduban. Ez az a terv, ami, miután kifundáltam, olyan boldoggá tett, hogy a "Born to be alive"-ot énekelve táncikáltam le a hegyről. Ki kívánna ennél többet?