Ma valóban hatalmasat túráztunk - végigcsináltuk az
eltervezett Gorak Shep-Kala Patthar-Everest Base Camp-haza kört. Gorak Shepben
tényleg nem volt szállás, valami kanadai katonák elfoglalták az egészet, de
örülök, hogy semmit nem kellett kihagyni, mert gyönyörű volt. Ráadásul Bipin is
megdícsért, hogy száz turistából egy tud ennyit gyalogolni egy nap - igaz vagy
sem, jól esett. Reggel korán indultunk, együtt a hordával: ezen az úton ugyanis
óriási a forgalom, az idejövők 80%-a az EBCt akarja elérni, ez a standard túra.
Gorak Shepig enyhe az út, de onnan meredek kaptató visz fel a Kala Pattharra,
ami fantáziadúsan Fekete Követ jelent hindiül. Lehet azért, mert már
hozzászoktam kicsit a klímához (itt állítólag a 50%kal kevesebb az oxigén a
levegőben, mint a tengerszinten), de szinte simán felkaptattam a csúcsra, alig
kellett megállni. A másik magyarázat, hogy a szél tolt fel a hegyre, ugyanis
baromi erősen fújt (sapka, sál, kesztyű).
Azért kimásztam a legcsúcsára, noha
majdnem levitt a szél, de hát hamár odáig eljutottam. Kicsit lejjebb kapaszkodva,
szélárnyékban bámészkodni is lehetett: ott emelkedett velem szemben a Mount
Everest teljes életnagyságban, az oldaláról lefolyó óriási vastag kékesfehér
gleccserekkel, de voltak ott más csúcsok is: az egyik, mint egy hatalmas,
hófehér csúszda, a másik tiszta Toblerone-hegy. Lefelé csak félútig követtük a
turistaösvényt, aztán Bipin elindult egy "rövidítőúton" az EBC felé.
Rövidebb vagy sem, át kellett vágni több szép nagy kőomláson, ahol a csúszós
homok váltakozott gurulós kavicsokkal és játszin széthajigált óriássziklákkal.
Megúsztuk végül bokatörés nélkül és csatlakoztunk a Base Camp felé áramló menethez.
Mikor odaértünk, láthattuk, hogy a Base Camp nem más, mint egy tábla, amit
ujjongó turisták vesznek körül, meg kicsivel arrébb néhány sátor.
Nem is emiatt
érte meg odamenni, az igazán gyönyörű a gleccser volt, közvetlenül mellette. A
kő szinte egybe van épülve a jéggel, helyenként emelkednek ki jéghegyek és
-falak. Bemásztam közéjük, és fényképeztem gleccserpatakot meg méteres
jégcsapokat is. A visszafele úton pedig láttunk egy óriási lavinát legördülni
az Everest oldaláról: a látvány és a hang is elég ijesztő volt, ahogy mormogott
a hótömeg és óriási port kavart. A mi oldalunkon szerencsére csak
földcsuszamlások voltak, de azok között is volt olyan, aminél Bipin szólt, hogy
gyorsan leszek szíves átmászni rajta, biztos, ami biztos. Visszafelé amúgy is
nagyon gyorsan jöttünk, a vérnyomásom magasan tartása volt az egyetlen esélyem
arra, hogy ne fagyjak meg. A gleccser mellett amúgy is hideg van, de nagyon
erős szél is fújt, úgyhogy majdnem futottunk a hazafelé vezető kétórás úton.
Sajnos nem meleg fürdő vagy fűtött szoba felé igyekeztünk, de egy meleg
vacsorában még reménykedek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése