Természetesen végül senki sem akart az életemre, lányságomra
vagy vagyontárgyaimra törni, teljes békében fedezhettem fel a Shivapuri nemzeti
parkot. Az első kaland az odajutás volt, ehhez ugyanis a helyi tömegközlekedést
vettem igénybe. Aki legközelebb panaszkodik a BKV-ra, annak ajánlom, hogy
tegyen egy kört a kathmandui - általam Dervis Transz-nak keresztelt Zrt - egyik
járatával. Buszmegállók nem léteznek, de a nagyobb közlekedési csomópontokon
mikrobuszok egyenletes áramlata halad át, némileg lassítva. Mindegyik hátsó
tolóajtaját egy nepáli üvöltő dervis tartja nyitva, fennhangon zsolzsomázva a
városrészek nevét, amelyiken az illető mikrobusz majdan áthalad. Ha kihallod
saját úticélod nevét, intsd le az illető járművet és kapaszkodj fel (ha turista
vagy, kérdő hangsúllyal ismételgesd desztinációdat a derviseknek, és akkor
szállj fel, ha az egyik rábólint arra, hogy "Buhanilkhantal?"). A
busz ezután veled együtt robog tova, veszettül dudálva, az ajtón félig/egészen
kilógó dervissel együtt, aki akkor is próbál újabb utasokat leinteni, amikor
odabenn mindenki már a nyakába húzta a lábát abban a hiábavaló igyekezetben,
hogy nagyjából elférjen egymás mellett/hegyén-hátán. A nagyobb csomagok vagy a
tetőre mennek, vagy az utasok lába alá. Jegy nincs: amikor a dervis épp ráér,
beszedi a 20 rúpia sápot per fő, aztán kitessékel nagyjábóli úticélodnál.
Személy szerint rendkívül büszke voltam, hogy ezzel a módszerrel sikerült
eljutnom a nemzeti parkhoz.
Kifizettem a belépőt a bejáratnál posztoló
katonáknak, és elindultam nagyjából Sunderijal felé, ahol állítólag a vízesések
voltak. Számomra sosem derült ki, hogy ott voltak-e, mert 3 óra erdei mászkálás
után még mindig nem értem el semmit, ami településre vagy vízesésre hasonlított
volna. Kereszteztem több patakocskát, miközben előbb fel- majd lefele
kanyarogtam a hegyoldalban, sütött a Nap, szép volt a kilátás, hallottam sok
madarat (látni elég nehéz volt őket, pláne fényképezni), szóval volt minden,
csak vízesés nem. Még egy gombát is meglátogattam, ami nem az, aminek magyarul
hangzik, hanem kolostort jelent nepáliul. Víg szerzetesek integettek a szépen
gondozott kertből, de vízesés sehol. A harmadik óra végén, azt szem előtt
tartva, hogy ami az egyik irányba három óra, az a másikba is minimum annyi,
szépen kineveztem a legközelebbi patakot a Shivapuri Niagarájának,
lefényképeztem és visszafordultam. A Dervis Transz elvitt nagyjából a
városközpontig, és nekem korábbi bóklászásaim emlékfoszlányai alapján sikerült
megtalálnom a hotelt. A mai nap eredménye: vízesés nuku, de túlélésből jeles.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése