Minden tiszteletem a véleményszabadságé, utólag mégis fura, hogy az utazási iroda "elbűvölő régi francia gyarmati városka"-ként jellemezte Saigont. A város - hivatalos nevén Ho Chi Minh city - lakosainak száma ugyanis kicsit több, mint egész Magyarországé, és annyi robogó furikázik benne, hogy négyes sorokban egymás mögé állítva elérnének Budapesttől Londonig. Persze ha felcsapom egyszer is a wikipédiát, rájöttem volna, hogy a romantikus leírás nyüzsgő iparvárost takar, de lustaságom megvédte az illúzióimat. Miután megérkeztünk és szembesültünk a város méreteivel, elindultunk sétálni, hátha mégis találunk egy ex-gyarmati városmagot.
Már este volt, úgyhogy csak felfedeztünk kicsit a másnapi idegenvezetés előtt. A közlekedés még Hanoit is felülmúlta: itt soha senki nem ad előnyt senkinek, és a zebrák csak viccből vannak felfestve. Akinek szíve nem elég bátor begyalogolni a folyamatosan áramló forgalomba, remélve, hogy a motorosok majd kikerülik, az készüljön fel, hogy az úttestnek azon az oldalán öregszik meg, ahol született. A nyomoronc, lámpához és KRESZhez szokott európaiakat külön turistarendőrök kísérik át az úton, lollipopman-style: nem tenne jót az idegenforgalomnak, ha elhullanának. Hátrányos helyzetű fehér ember létünkre néhány tachikardiás átkelés után mégis sikerült bejutnunk a központba.
Franciás belvárost végül nem leltünk, de belebotlottunk egy megmászható felhőkarcolóba. Fellifteztünk a nyíló lótusz ihlette épület skydeckjére, ahonnan futurisztikus kilátás nyílt a kivilágított Saigonra. Mint másnap kiderült, a város így volt a legszebb: madártávlatból, éjszaka. A világosban megtekintett turisztikai látványosságok, jelesen az ijesztően szocreál Reunification Palace, a koloniál Főposta és egy neogótikusnak nevezett, de (re-)reneszánsznak látszó templom, minden lelkesedésünk ellenére is a közepesen gyorsan felejthető kategóriába tartoztak. Az ezeréves Hanoi-val szemben Ho chi minh city alig 200 éves, így építészetében annyi a megtekintésre érdemes épület, mint egy átlag amerikai városban. Mégsem kellett stupák hiányában halálra shoppingolnom magam (bár azt is megpróbáltam): inkább bevetettük magunkat Vietnám háborús múltjába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése